Bármennyire is nem szeretném, de szerintem elkerülhetetlen, hogy elmondjak pár dolgot, ami ezen döntés meghozatalához vezetett. Tényleg, csak dióhéjban...

---

   Egy kis alföldi faluban születtem, és rendszerváltásig - de hülyeség ez a szó, hiszen nem rendszert váltottak az urak, hanem módszert- éltem boldog, tudatlan gyermekéletemet. Viszont a módszerváltás után, apám nem elkótyevetyélte a kárpotlást, hanem egy nem túl nagy darab földet. Na igy lettünk őstermelők. Igaz, erre 12-13 éves koromtól ráment az összes nyaram, de legalább volt krumpli és kenyér. És nem éltünk rosszul (persze ezt a 4000 lakosú falu viszonylatában értem), elvégeztem egy főiskolát (eredetileg tanár vagyok, pff) stb.
    A főiskola utolsó évében összejöttem egy, -az előző posztban már definiált- felső kaszthoz tartozó lánnyal, s lőn öröm és boldogság. F. iskola után-alatt kezdtek elkurvulni a dolgok, szüleim tartósan lebetegedtek, anyám munkaképtelenné vált, apám meg ebbe lelkileg kissé belerokkant. Mivel soha nem voltam egy hálátlan eb, ezért hazaköltöztem és lenyomtam két szezont a mezőgazdaságban, amit nem lehetett éppen sikeresnek nevezni. Viszont a család kihúzta ezt az időszakot, közben nálam dúlt a lamúr a pesti-lyánnyal, aki az "illúziók finom burka" mögül nagyon toleránsan, türelmesen várt rám.
    A második szezon után ágynak estem én is, és a betegség hosszú hetei alatt eldöntröttem, hogy innen lépnem kell, mert igy nincs jövőm. A feltételek adottak voltak, hiszen a kedvesemnek (akivel ekkor már több éve jártunk) saját lakása, autója volt, és nagyon rágta már a fülemet, hogy költözzünk össze. ( az alatt a két év alatt volt még csúnya családi per, súlyos autóbaleset, barát bebörtönzése, depresszió, lájt és keménydrogok stb.)
    Igy kerültem Budapestre, de az már másik mise, semmise...